kossut_radio_katavalromaba4

A Kossuth Rádió vendége voltam

  • A beszélgetésben arról mesélek, hogyan lehet egy rövid római utazásból is mélyebb élményt kihozni, miért nem elég csak a „kötelező látnivalókon” végigrohanni és hogyan fedezheted fel a város rejtett rétegeit – akár egy hosszú hétvége alatt is. Szó esik a tömegturizmusról, a jó tervezés fontosságáról, a húsvéti időszak különleges hangulatáról és arról is, hogy milyen apró részletek mellett megyünk el nap mint nap Rómában úgy, hogy észre sem vesszük őket.
    Azért érdemes meghallgatni vagy elolvasni, mert nem egy szokásos felsorolást fogsz kapni, hogy mit nézz meg a városban, hanem sokkal inkább egy szemléletet, hogy utazz úgy, hogy valóban kapcsolódj a városhoz.

    Az interjút ide kattintva éred el (elején zene van kb. 30 mp-ben). Azt javaslom hallgasd inkább, mert egészen más hangulata van élőben és sok apró részlet jobban átjön, ha viszont most nincs lehetőséged végighallgatni, vagy inkább olvasnál, akkor a kép alatt találod a teljes átiratot.

    A beszélgetés 2026. április 4-én hangzott el a Szombat Reggel, Világjáró magazinműsorában a Kossuth Rádióban.


    Deák Dóra: Minden út Rómába vezet, tartja a mondás. Húsvét ünnepén nem is lehet más úticélunk a Világjáróban, de mi mindent rejt a város? Ezt derítjük ki a következő percekben Sümeghy Kata történésszel, a Katával Rómába felfedező csomagok alapítójával. Jó reggelt kívánok!

    Sümeghy Kata: Jó reggelt kívánok, köszöntöm a hallgatókat!

    DD: Önnek hányszor vezetett az útja Rómába?

    SK: 1075 napot voltam. Tíz éve kötődöm a városhoz, két évet éltem ott, és azóta is, mióta véget értek az egyetemi tanulmányaim az Örök Városban, minden évben jelentős mennyiségben töltök ott időt.

    DD: De ebbe már beletartozik az is, amikor ott tanult.

    SK: Igen, 1075 és az azóta számított napok, amíg kinn voltam.

    DD: Mondhatjuk, hogy fejben nagyon sokszor ott jár, ugyanis a Katával Rómába felfedező csomag lényege az, hogy ajánlja az érdeklődőknek, hogy hova érdemes elmenni. Mert szerintem, amikor Rómára gondolunk, nagyon sok embernek eszébe jut a Trevi-kút, hogy oda érdemes ellátogatni, kívánni valamit, a Colosseum, meg mondjuk a Spanyol lépcső. Természetesen emellett még nagyon sok helyszínt meg tudunk említeni, de ezek a tipikusan turistahelyszínek. Mi minden van még ott?

    SK: Az volt a koncepcióm ezekkel a felfedező csomagokkal, hogy bár manapság nagyon sokan csak egy hosszú hétvégére utaznak bárhova – így Rómába is – vigyek valami mélységet ezekbe a két-három napokba. Nem kell mindent egyszerre megnézni, nem is lehet. Azt mondják, hogy több mint 800 templom van például az Örök Városban, én sem voltam még egy csomóban, szóval ide kell valami rendszer… Ezekben a felfedező csomagokban annak próbáltam utánajárni, hogy a magyar utazó mire vágyik. Van olyan, ami arra összpontosít, hogy csak a legfontosabb látnivalók, amit Ön is említett: Colosseum, Forum Romanum, Vatikáni Múzeumok, jókat enni, inni, és vannak olyan csomagok is, amik a last minute utazókat célozzák, akik nem tudnak rendesen felkészülni, mert nincs idejük vagy energiájuk rá és akkor őket vezetem körbe. Nekik nyilván egy kicsit más útvonal van, mert a Vatikáni Múzeumokba, Colosseumba bizony nagyon időben kell jegyet foglalni.

    DD: Sorban állás van, fogalmazhatunk így, hát azért évente körülbelül 15 millió látogatója van Rómának, úgyhogy érdemes egyébként hirtelen ötlettől is elindulni és elmenni oda.

    SK: Igen, ahogyan Ön is említette, körülbelül 15 millió látogatója van Rómának, tavalyi szentévben 30 millió volt és hogyha ezt így elosztjuk minden napra, hát komoly embertömegre lehet számítani. Ezért is fontos az, hogy jól felkészüljünk az utunkra és Róma esetében, ne hagyjuk az utolsó pillanatra a szervezést, mert akkor az értékes időt, amit kint szeretnénk értékes tartalommal megtölteni, nagyon sok esetben sorban állással fogjuk tölteni és kapkodással adott esetben, hogyha nincs egy megfelelő itiner, ami szerint tudnánk járni.

    DD: Én egyetlen egy alkalommal jártam Rómában, és azért azt tapasztaltam, hogy a turistalátványosságok mellett tényleg célszerű egy kicsit bolyongani a városban és a kis utcákba is elmenni. Említette, hogy több, mint 800 katolikus templom van, én is azt tapasztaltam, hogy körülbelül két utcánként könnyedén besétálhattam egy templomba, tárva volt az ajtaja, szeretettel fogadtak, leül az ember, egy kicsit nézelődik vagy akár a saját hitével összekapcsolódik.

    SK: Így van, talán minden utcában van és ami tényleg nagyon jó, hogy általában nyitva vannak. Azért a déli órákban van egy kis időszak, amikor ők is elmennek szünetre, de reggel és a délután folyamán nyitva vannak ezek a templomok. Különösen most húsvét alkalmával nagyon sok zarándok, köztük magyar zarándok is zarándokol az Örök Városba, a hitünknek a kezdetei odakapcsolódnak ehhez a városhoz, Szent Péter és Szent Pál is ott van eltemetve.

    DD: Egyháztörténészként azt gondolom, hogy felemelő lehet ezekbe a templomokba elmenni.

    SK: Így van és ott tanulni. Egyháztörténelmet végeztem egy pápai (vatikáni) egyetemen. Nagyon-nagyon izgalmas volt, amikor valamiről tanultunk, azt tulajdonképpen meg tudtuk nézni utána élőben. Vagy mondjuk a latin órák, azok kint voltak terepen, mondjuk így, vagy régészet órán fölfedeztünk katakombákat, bejárhattunk helyeket. Valóban nagyon különleges időszak volt.

    DD: Hú, ezt még hallgatni is nagyon jó egyébként, mert pont gondolkoztam, hogyha tényleg csak egy hétvégére megy az ember Rómába, akkor mennyire ajánlja azt, hogy mondjuk ott a Vatikán városállam részén is sétáljanak az emberek?

    SK: A Vatikánban, vagyis a városállam területének a nagy részére nem lehet bemenni, nem lehet sétálni. A Szent Péter-bazilikába be lehet menni, illetve a Vatikáni Múzeumokba is be lehet menni. Mindenképpen javaslom, hogyha akár csak egy hosszú hétvégére is megy az ember, akkor ki ne hagyja a Szent Péter Bazilikát, mert nagyon csodálatos!

    DD: Meg tegyük hozzá, hogy most húsvétkor azért XIV. Leó pápa is majd ott a Szent Péter téri bazilikánál fog beszédet tartani. Nem tudom, húsvétkor járt már Rómában?

    SK: Igen, tavaly ott voltam akkor a téren, illetve röviddel azután érkeztem a térre, amikor kiderült, hogy az előző Szentatya, Ferenc pápa elhunyt. Úgyhogy egészen közel voltam ott.

    DD: Milyen ilyenkor a sok-sok emberrel ott lenni? Ugye mondjuk pont itt most a haláltól, ahogy említi Ferenc pápa, 2025. április 21-én, húsvéthétfőn hunyt el. Ebből a szempontból persze az egy szomorú pillanat volt a hívők számára, de mégis emelkedett hangulat lehetett.

    SK: Azért volt nagyon izgalmas, mert amikor én odaérkeztem, akkor még nem tudták az emberek, mert amikor kiderült, akkor még azért – bár már a modern eszközök lehetővé teszik azt, hogy mindenről egy pillanat alatt tudomást szerezzünk – de ez meg annyira friss volt, hogy amikor kijött a hivatalos tájékoztatás, azután 10 perccel tudtam már ott lenni a téren, és akkor számomra igazából az volt a megdöbbentő, hogy ez az általam is nagyon nagyra tartott és szeretett Ferenc pápa elhunyt, és a nap az fölkel, az emberek jönnek-mennek, beszélgetnek és hogy talán ez volt számomra az igazán megrendítő. És nyilván utána aztán már mindenki hallott róla és tudomást szerzett róla, de ott tényleg a hivatalos bejelentés után egy tíz perccel még ugyanolyan volt a Szent Péter tér, mint korábban.

    DD: Sok arcát megmutathatja, azt hiszem, az a helyszín is, nem?

    SK: Így van. Külön izgalmas ezeken a nagy ünnepeken. Idehoznám még például a szerdai audienciákat, ami például, aki Rómában él, annak egy különleges logisztikai nap. Tehát szerda reggelente, amikor kint laktam, mindig jóval korábban indultam el az egyetemre, mert plusz fél órát vagy 40 percet kellett számítani, hogy beérjünk, mert jött a rengeteg zarándok, ez is egy arca. Aztán van egy arca, amikor esik az eső, akkor minden csillog, minden nyálkás, de abban is van egy szépség, meg egy monumentális mivolta a Szent Péter térnek és a Szent Péter-bazilikának. Nagyon ritkán esik a hó, egyszer akkor is kint voltam, de az tényleg csak szinte tízévente egyszer, úgyhogy igen, ezer arca van és hát nagy idők tanúja.

    DD: Érdekes lehetett egyébként így az egyetemi tanulmányok, mestertanulmányok elvégzése során ott sétálgatni, mert aki tényleg ennyire szorosan kapcsolódik az egyháztörténelemhez, annak tényleg minden utca, kavics, a járdák is szinte mesélni tudnak.

    SK: Igen, és ebben az az izgalmas, ha még egy gondolat erejéig visszakanyarodhatok a felfedező csomagokhoz, hogy abba beleraktam rengeteg olyan érdekességet, ami mellett sokan elmennek, szó szerint is akár. Eszembe jut például a Szent Péter téren, hogy hol van az az emlékhely, az a kő, ami emlékeztet bennünket II. János Pál elleni merényletre. Szóval, egy csomó olyan rejtett zuga van, ami mellett egy csomó mindenki elmegy, mert nem tudja, mit kell nézni. És nekem ez egy nagy misszióm – úgy érzem, hogy egy nagy hívást érzek erre – hogy ezekre az apró dolgokra… vagy például az esztergomi bazilikának a mérete az bent megnézhető, megtalálható a Szent Péter-bazilikában. Ott ki van jelölve egy vonal és oda van írva, hogy az esztergomi bazilika eddig érne, hogyha beletennénk a Szent Péter-bazilikába. Szóval, van egy csomó-csomó olyan apróság, amiről az emberek nem tudnak és szeretném őnekik ezt elmondani vagy megismertetni velük ezeket az infókat.

    DD: De azért még említsük meg azt, hogy milyenek ott az emberek. Azért egy kicsit hozzá kell szokniuk ahhoz a helyieknek, hogy igen, sok a látogató, említettük, hogy évente körülbelül 15 millió turista az, aki elmegy oda, úgyhogy persze itt a központban élők azok, akik leginkább ezt érzékelhetik, mert akik vidéken vannak oda, lehet, hogy csak szétszórtan érkeznek turisták.

    SK: Azt gondolom, hogy a rómaiak megtanultak ezzel együtt élni. Azért ez nem most kezdődött, tehát Rómában mindig azért sokan jártak. Nyilván az elmúlt évtizedekben ez felgyorsult. Megtanultak velük együtt élni. Én azt látom, hogy azért szeretik, hogyha megtisztelik az ő szabályaikat és aszerint járnak el. Például ezért is a felfedező csomagokba mindig tettem be olyan részeket, hogy mik a legfőbb olasz szokások, hogyan tudjuk minél gyorsabban fölvenni a helyi ritmust, illetve még annyit hadd említsek meg, hogy nekem az a tapasztalatom, hogy például a magyarokat kifejezetten szeretik. Szóval nagyon jó véleménnyel vannak rólunk mindig, amikor szóba kerül, hogy honnan jövök, akkor tudják a rómaiak és kifejezetten szeretik a magyarokat.

    DD: És mi az, amit Ön szeret Rómában? Ugye említettük, hogy azért élt ott, tanult ott, egy kicsit azért még közelebb tudott kerülni a városhoz.

    SK: Igen, nagyon szívesen járok vissza. Valahogy, amikor földet ér ott a repülő és utána aztán meglátom a Szent Péter-bazilikának a kupoláját, bárhol is vagyok, akkor azért azt érzem, hogy na jó, akkor én most megjöttem. Van egyfajta otthonérzés már így ennyi év után, amikor ott vagyok, biztonságos, jóleső, ismerem, hogy mi van ott.

    DD: De még biztos vannak olyan helyek, amit még Önnek is fel kell fedezni.

    SK: Rengeteg, rengeteg, rengeteg.

    DD: Nagyon szépen köszönöm. Sümeghy Kata történész a Katával Rómába felfedező csomagok alapítója volt a vendégem itt a Szombat Reggelben.

    SK: Köszönöm szépen.

    DD: Köszönöm én is.

    További cikkek amik érdekelhetnek

    pantheon_szendvics

    Január 17. Az olasz gasztronómia napja

    Az olasz gasztronómia világnapját január 17-én ünneplik. Rómában ez a nap nem különbözik a többitől, mégis minden falatban érezhető. Reggel egy gyors kávé a pultnál,...

    Bővebben
    cimlap_romai_utazas

    Egy római utazás ahol, minden fontos infó kéznél van és nincs kötöttséged!

    Szeretek utazni és szabadon felfedezni új helyeket. Szívesen utánajárok mindennek, aminek csak tudok, de azért, amikor egy egészen új helyre megyek el, van bennem némi...

    Bővebben
    NOITERERO-Sumeghy-Kata-1-2048x1152 (1)

    Róma neked – ahogy csak egy ott tanult magyar lány tudja megmutatni – NőiTérErő podcast

    Hogyan lesz egy gyermekkori egyháztörténeti érdeklődésből római mestertanulmány, majd egy digitális zarándoksegédlet? A NőiTérErő podcast legújabb adásában Till Judit vendége Sümeghy Kata volt, aki élményeit...

    Bővebben
    További cikkek

    Ingyenes 10 napos ízutazás Katával Rómába(n)

    Írd be az e-mail címed, és 10 napon át te is úgy ehetsz, mint egy római.