NOITERERO-Sumeghy-Kata-1-2048x1152 (1)

Róma neked – ahogy csak egy ott tanult magyar lány tudja megmutatni – NőiTérErő podcast

  • Hogyan lesz egy gyermekkori egyháztörténeti érdeklődésből római mestertanulmány, majd egy digitális zarándoksegédlet? A NőiTérErő podcast legújabb adásában Till Judit vendége Sümeghy Kata volt, aki élményeit és tanácsait megosztva mutatta be, hogyan segít ma Rómába utazók százainak megtalálni a saját utazásuk lelki-szellemi egyensúlyát.

    Kata története nem egy megszokott tanulmányi életút. Egy érdi plébános atya, Filó Kristóf hatására már gyermekkorában megismerkedett a szentek életével, az egyháztörténelem kulcsfiguráival. Ez a kezdeti benyomás később irányt adott pályaválasztásának: a Pázmányon folytatott történelem tanulmányok mellett olaszt is tanult, hogy ha egyszer lehetősége nyílik Rómába menni, ne érje felkészületlenül.

    A római álom két év alatt érett valósággá. Egy szükős időszakban kapott ösztöndíjat, ráadásul a hírt épp a csíksomlyói zándokvonaton kapta meg. Két éven át tanult egy pápai egyetemen: az első évben az egyháztörténelem kezdetétől ezerig, majd a második évben ezertől napjainkig haladtak végig. Tanulni Rómában nemcsak intellektuális, hanem testi-lelki kaland is volt: az előadások sokszor nem tantermekben, hanem a Szent Péter téren, ókeresztény bazilikákban vagy régészeti bejárásokon zajlottak.

    A nemzetközi hallgatói közeg, a papi-szerzetesi társak, az olasz-spanyol nyelvi keveredés még színesebbre festette az egyetemi életet. De nem volt minden fényes: a lakhatási gondok, a kiszolgáltatottság és az anyagi feszültségek az álom élet legkeményebb próbatételeivé váltak. Kata őszintén vallott arról, hogyan tapasztalta meg Isten gondviselését, amikor már nem volt kihez fordulnia, csak Hozzá.

    „Még a verébről is tud, hát akkor a Katáról is tud Rómában” – fogalmazta meg hite mélyülését.

    Nemrégiben megszületett a Katával Rómába projekt, amelynek lényege, hogy Kata nem idegenvezető, hanem előkészítő segítő. Az oldalán elérhető öt tematikus úti csomag – a Vatikáni Múzemtól a katolikus zarándokhelyeken át az “Emily Párizsban” sorozat forgatási helyszíneiig – lehetővé teszi, hogy az utazó önállóan fedezze fel a várost. Mindezt infokártyák, videós útmutatók, útvonaltervező segíti, még a legjobb fényképpontokat is megjelölve.

    Az interjú záró pillanataiban Kata megemlítette, hogy római tartózkodását Ferenc pápa megválasztása és halála keretezte.

    “Számomra Ferenc pápa jelenléte mindig nagyon személyes volt, mintha az életem egyenesen az ő római jelenlétéhez kapcsolódott volna” – fogalmazta meg.

    Kata története egyszerre tanúságtétel, lelki napló és gyakorlati inspiráció. Az álom, amely egykor a Szentek iránti vonzódásból sarjadt, ma már sokak római élményének alapja. A mustármag megfakadt – és lombos fává terebélyesedett.

    További cikkek amik érdekelhetnek

    roma_magyar_zarandokhaz_emlektabla

    Róma magyar emlékei: három különleges hely a Szent Péter-bazilikában

    Ha te is azok közé tartozol, akiknek megdobban a szíve, amikor külföldön magyar vonatkozású helyszínre bukkannak, akkor Róma magyar emlékei közül a Szent Péter-bazilikában található...

    Bővebben
    trevi_kút_roma

    Február 1-től fizetőssé válik a Trevi-kút

    A Trevi-kút Róma egyik legismertebb látványossága és 2026 februárjától új szabályok szerint látogatható. A változás sok utazót érint, ezért fontos előre tudni, mire számíts. Róma...

    Bővebben
    ara_pacis_roma

    Hó első vasárnapja februárban: ingyenesen látogatható múzeumok és régészeti helyek Rómában

    Rómában minden hónap első vasárnapján számos múzeum és régészeti helyszín ingyenesen látogatható. Az úgynevezett Vasárnap a múzeumban (Domenica al museo) kezdeményezés keretében számos állami múzeum...

    Bővebben
    További cikkek

    Ingyenes 10 napos ízutazás Katával Rómába(n)

    Írd be az e-mail címed, és 10 napon át te is úgy ehetsz, mint egy római.