
A negyedik évad utolsó részei Párizs helyett Rómában játszódnak. Ha szeretnéd megnézni, végig járni a sorozatban szereplő helyszíneket, akkor ez a te csomagod! Ez a római programcsomag pároknak különösen is ideális! 🙂
36.900 Ft

Marcello Muratori neked is megmutatná a várost nem csak Emilynek?
A sorozat gyönyörű felvételeit látva biztosan álmodoztál arról, hogy szerelmeddel egyszer elmenj megnézni a római helyszíneket élőben… legyen most az a bizonyos egyszer!
A programot igyekeztem a sorozathoz hűen időrendben összeállítani. A teljes római élményért néhány ikonikus helyszínt beletettem pluszba, például az Aventinus-dombot a kulcslyukkal.

Nagyon szépen köszönöm a segítséget, amit kaptunk tőled! Az infókártyák rengeteg érdekességet tartalmaztak, az előre elkészített térképes útvonaltervező óriási segítséget nyújtott!
Már most tudom, hogy vissza fogunk még menni hamarosan, Róma teljesen magával ragadott. Köszönök mindent még egyszer és az utazásszervezési munkádhoz sok sikert kívánok!
Három gyermekünk van, a római utunkra a két nagyobbal mentünk, mert történelemből éppen akkortájt vették az ókori Róma történetét. Katával több hétig tartott együttműködésünk és ez a jól szervezettség volt a garanciája annak, hogy egyszerre éreztük magunkat vezetve, de mégis szabadnak. Megvolt a biztonságunk, de megmaradt az önállóságunk is! Köszönjük!
Egyértelmű összefüggés van aközött, hogy igénybe vettük Kata utazásszervező szolgáltatását és aközött, hogy egy hetes római kintlétünk alatt lelkileg el tudtunk mélyülni. A szolgáltatás igénybevétele már itthon jelentős időt és pénzt takarított meg számunkra, hiszen nem kellett hosszú órákat a programtervezéssel tölteni és Kata segítségével mindent, amit lehetett előre megvásároltunk. Rómában minden működött, minden úgy volt, ahogy Kata előre jelezte.
Szuper jól használhatóak az info kártyák és hálásan köszönöm az érdekes történeteket is, amikkel kiskamasz fiamat is le tudtam kötni.
Köszi Kata, praktikusan összeállított csomagodnak köszönhetően nem maradt hiányérzetünk. A legjobb, hogy nem kellett ész nélkül rohannunk egyik látnivalótól a másikig, hanem mindig volt idő megpihenni, kávézni, ebédelni. Már voltunk korábban is Rómában, de a Tre Fontane eddig kimaradt. Köszi a tippet, klassz hely, legközelebb ezzel kezdjük! A vendéglátó egységek esetében teljesen rád hagyatkoztunk, és nem csalódtunk!

Nem kell megnézned előtte a sorozatot, mert gyorsan elmondom neked, hogy miről szól.
Emily-t aktuális szerelme, aki történetesen olasz, körbevezeti Róma legszebb épületei között, együtt élnek át kulináris kalandokat, naplementéket, pazar római panorámát.
Ezeket a helyszíneket most te is mind végigjárhatod és meglátod nagyon fog tetszeni! Aztán majd később, ha van kedved megnézed a filmet is.
Ez egy páros műfaj, ez a római programcsomag pároknak készült, de a szerelmi bánaton is sokat tud lendíteni a pozitív irányba, hívd fel egyik barátnődet és kezdjetek csomagolni.
Az első fél napon a belvárosi ismerkedős sétát követően a Teatro Marcellóhoz mehetsz el, ami mellett van egy a sorozatban is szereplő híres római vendéglő. A korai vacsora után a zsidó negyedbe kalauzollak el a csomag segítségével, az este az Aventinus-dombon zárul. Másnap bérelhetsz egy vespát és azzal is körbejárhatod a Trastevere és a Gianicolo látnivalóit. A délután folyamán a Szent Péter-bazilikát és a közvetlen környezetében lévő helyeket fedezheted fel.
Az utolsó napon megnézheted a Colosseumot kívül-belül, délután Spanyol lépcsőt és Trevi-kutat, de figyelj rá, hogy ne dobd be az összes pénzed, mert egy rooftop bárban zárul a program.

A csomagban benne van egy 8 részes utazást előkészítő videó sorozat (nem hosszúak), amelyek bemutatják, hogy:
– Hol érdemes szállást foglalni, hogy mindenhez közel legyél?
– Hogyan tudsz közlekedni, városon belül, városon kívül?
– Milyen olyan olasz szokásokról érdemes tudnod, amik segítik a beilleszkedésedet?
– Melyek a műemlékek hivatalos weboldalai, hiszen Rómában sokat csalnak ezzel. Ez alapján tudod megvenni a belépőket az egyes helyekre, anélkül, hogy a sokszorosát fizetnéd ki partneri oldalakon.

Betettem a programba azokat a helyeket, ahol sorozatban ettek-ittak, plusz egy-két extra!
Bejelöltem a térképen, hogy honnan tudod a legjobb fotókat készíteni, ahol nincs akkora tömeg vagy éppen van egy különleges szög, ahonnan nem tucat képeket tudsz készíteni!

Minden látnivalóhoz van egy infókártya, amin rajta van a látnivaló összes fontos tudnivalója, de nem túl sok mennyiségben, mert nagyon hamar telítődni fogsz. Ezeket a mobilodról is könnyen eléred, ha szeretnéd kinyomtatni, az csak egy opcionális lehetőség (kevesebb cuccot kell vinni és védjük a természetet).
Sok infókártyán vannak videók, zenék, hangoskönyv részletek, amik az adott műemlékekhez kapcsolódnak.
Nyolc videóban általános római infókkal látlak el.
– Hogyan tudsz közlekedni, városon belül, városon kívül?
– Hova érdemes beülni enni és inni?
– Melyek a műemlékek hivatalos weboldalai, hiszen Rómában sokat csalnak ezzel. Ez alapján tudod megvenni a belépőket az egyes helyekre, anélkül, hogy a sokszorosát fizetnéd ki partneri oldalakon. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adok egyértelmű választ, hogy minél gördülékenyebben tudj előkészülni az utazásodra.
Naponta kétszer 3-4 óra áll rendelkezésedre a műemlékek és egyéb látnivalók megtekintésére. A felfedező programcsomagok programterve abban segít, hogy ezeket az idősávokat hasznosan töltsd el, minél kevesebb üresjárattal. Ezen a linken találod, hogy melyik csomagban hány látnivaló van.
A csomag tematikájának megfelelő útvonaltervet kapsz, amit okostelefonod térkép applikációjával (Google Maps) pontosan végig tudsz járni. A látnivalók mellett minden csomag tartalmazza a kedvenc római vendéglátóhelyeimet és menő fényképezési helyszíneket is!
Minden látnivalóhoz találsz egy infókártyát, rövid történetekkel, kis színes, akár bulváros infóval, hogy az adott műemlékről meg tudj valamit jegyezni, amit akár még otthon sem felejtesz el. Évek alatt kísérleteztem ki, hogy mennyi az a mennyiség, ami még befogadható és nem telítődik vele túl gyorsan az utazó. Ezeket a kártyákat a mobilodról is könnyen eléred, ha szeretnéd kinyomtatni, az csak egy opcionális lehetőség (kevesebb cuccot kell vinni és védjük a természetet). Sok infókártyán vannak videók, zenék, hangoskönyv részletek, amik az adott műemlékekhez kapcsolódnak.

Sümeghy Kata vagyok, történész, akinek minden útja Rómába vezet.
Életem álma volt Rómában tanulni, sok éven át készültem rá, míg összejött. Ezért, mivel nem jött könnyen, minden percét kihasználtam annak a két évnek (2013-2015), amíg ott éltem. Harmadik diplomámat szereztem az Örök városban egy vatikáni egyetemen, ahol egyháztörténelmet tanultam. Az elmúlt tíz évben, igyekeztem minden hozzám fordulónak segítségére lenni, így szerveztem csoportos utakat, de segítettem egyénileg utazóknak is. Örömmel tölt el, hogy sok éves munkámmal hozzájárulhattam a két római magyar zarándokház megújulásához, a legbüszkébb azonban arra vagyok, hogy részt vehettem Ferenc pápa magyarországi útjának szervezésében és én sütöttem azt a kenyeret, amivel a repülőtéren fogadták.
1075
46
23
370
Nagyon szépen köszönöm a segítséget, amit kaptunk tőled! Az infókártyák rengeteg érdekességet tartalmaztak, az előre elkészített térképes útvonaltervező óriási segítséget nyújtott!
Már most tudom, hogy vissza fogunk még menni hamarosan, Róma teljesen magával ragadott. Köszönök mindent még egyszer és az utazásszervezési munkádhoz sok sikert kívánok!
Három gyermekünk van, a római utunkra a két nagyobbal mentünk, mert történelemből éppen akkortájt vették az ókori Róma történetét. Katával több hétig tartott együttműködésünk és ez a jól szervezettség volt a garanciája annak, hogy egyszerre éreztük magunkat vezetve, de mégis szabadnak. Megvolt a biztonságunk, de megmaradt az önállóságunk is! Köszönjük!
Egyértelmű összefüggés van aközött, hogy igénybe vettük Kata utazásszervező szolgáltatását és aközött, hogy egy hetes római kintlétünk alatt lelkileg el tudtunk mélyülni. A szolgáltatás igénybevétele már itthon jelentős időt és pénzt takarított meg számunkra, hiszen nem kellett hosszú órákat a programtervezéssel tölteni és Kata segítségével mindent, amit lehetett előre megvásároltunk. Rómában minden működött, minden úgy volt, ahogy Kata előre jelezte.
Szuper jól használhatóak az info kártyák és hálásan köszönöm az érdekes történeteket is, amikkel kiskamasz fiamat is le tudtam kötni.
Köszi Kata, praktikusan összeállított csomagodnak köszönhetően nem maradt hiányérzetünk. A legjobb, hogy nem kellett ész nélkül rohannunk egyik látnivalótól a másikig, hanem mindig volt idő megpihenni, kávézni, ebédelni. Már voltunk korábban is Rómában, de a Tre Fontane eddig kimaradt. Köszi a tippet, klassz hely, legközelebb ezzel kezdjük! A vendéglátó egységek esetében teljesen rád hagyatkoztunk, és nem csalódtunk!

Nem, én személyesen nem leszek veled, de online mindig elérsz. A programcsomag abban segít, hogy az egyéni utadat minél gyorsabban megszervezd és utána Rómában az előre megírt program, az infókártyák és az útvonaltervező segítségével egy maradandó utazásban legyen részed.

A vásárlástól számítva 6 hónapig tudod használni a felfedező csomagot.

Nem. Én abban segítek, hogy összegyűjtöm neked azokat az információkat, amelyeknek birtokában te magad tudod a lehető leghatékonyabban összeállítani az utazásodat. Az általam átadott információkat megtalálod az előkészítő videókban. A csomag része a műemlékek hivatalos weboldalai, hiszen ha nem ismered ezeket és a közvetítő cégek oldalain vásárolsz, akkor jelentős plusz költséggel számolhatsz.

Nem, sőt. Ezek a felfedező csomagok a mobilodban érzik legjobban magukat. Nem kell útikönyvet se magaddal vinned! Egyedül egy power bank-et érdemes betenni a táskádba.

Nem. Én abban segítek, hogy összegyűjtöm neked azokat az információkat, amelyeknek birtokában te magad tudod a lehető leghatékonyabban összeállítani az utazásodat. Az általam átadott információkat megtalálod az előkészítő videókban. A csomag része a műemlékek hivatalos weboldalai, hiszen ha nem ismered ezeket és a közvetítő cégek oldalain vásárolsz, akkor jelentős plusz költséggel számolhatsz.

Igen, a fizetés teljesen biztonságos.
Az oldalon keresztül a vásárlás a Stripe nemzetközi fizetési rendszerén keresztül történik, amely banki szintű titkosítással védi az adataidat. A bankkártyaadataidat soha nem látom, és nem is tárolom – minden tranzakció automatikusan és biztonságosan zajlik.
Ráadásul ha bármilyen kérdésed van, elérhető vagyok, és szívesen segítek – nálam a vásárlás nemcsak gyors, hanem emberi is.

Írd be az e-mail címed, és 10 napon át te is úgy ehetsz, mint egy római.
2025 © Katával Rómába Minden jog fenntartva!
webdesign: Galicza Eszter Grafika | fejlesztés: Dev your way